2014. január 20., hétfő

Szabógallér leves (Székelyföldi specialitás)

 

Imádom a leveseket, így Makacska játékára egy különleges, erdélyi levesreceptet kerestem, amit meg is találtam. Tartalmas és nagyon finom!

Hozzávalók:

Töltött laskához:
2 tojás
15 dkg liszt
1 hagyma
3 evőkanál búzadara
1 szelet füstölt szalonna
Só, paprika, bors

Leveshez:
1 hagyma
3 db sáragrépa
3db fehérrépa
3 gerezd fokhagyma
1 húsleveskocka
Vegeta
Petrezselyem
Só, bors
Rántáshoz:
Zsír
Liszt
Pirospaprika


A laskához 1 tojásból csipet sóval, a liszttel és vízzel gyúrható, ruganyos tésztát gyúrtam. Letakarva pihentettem.
Közben a szalonnát kockára vágtam, serpenyőben megolvasztottam, a zsírján megpároltam az apróra vágott hagymát. Hozzáadtam a búzadarát és aranysárgára pirítottam. Kihűtöttem és hozzákevertem egy tojást, sót, borsot, paprikát.
A tésztát vékonyra nyújtottam, az egyik felére a  töltelékből halmokat raktam, ráhajtottam a tészta másik felét. Az ujjaimmal lenyomkodtam a halmok körül a tésztát majd derelyevágóval felaprítottam.

A leveshez kevés olajon megpároltam az apróra vágott hagymát majd hozzáadtam a karikára vágott répákat. Kevés vízet és sót adva hozzá fedő alatt félpuhára pároltam.
Emlékmű a történelmi Magyarország középpontjában, Szarvason
Ekkor felöntöttem vízzel, tettem hozzá vegetát és egy leveskockát. Sóztam majd  egy diónyi zsírból és egy púpos evőkanál lisztből rántást készítettem. Lehúzva a tűzről adtam hozzá pirospaprikát és a leveshez öntöttem.
Amikor forrni kezdett beletettem a töltött laskákat, meghintettem petrezselyemmel és fedő alatt 20 percig főztem. Ekkor megkóstoltam és utóízesítettem a levest. Lefedve hagytam kihűlni.

A recepthez használt források: Makacska konyhája, Székely Hírmondó




4 megjegyzés:

  1. De jó:) Köszönöm, én ezzel a recepttel nyertem egy vacsorát a marosugrai Haller Kastélyszállóba a tavalyelőtt:) Nagyon, de nagyon finomnak látszik, s tudom, hogy az is:) Egyik nagy kedvencem:) Követnem kell ezt a blogodat is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kati! Igen, emlékszem arra a szép nyereményedre. Ez a leves pedig igazán nagyon finom!

      Törlés
  2. Nagyon finom leves!!!! Ezt meg kell kóstolnom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak ajánlani tudom, főleg így a télben járva. :)

      Törlés